Pénteken ültem a teraszon, ahogy szoktam, a laptopomon egy új online programom vázlatán dolgoztam. Kávé előttem (fekete, cukor nélkül – a keto életmód része), közben fut a Notion, ChatGPT, a Claude kódol, kopácsol a Slack, Spotify, és persze az elmaradhatatlan 47 böngésző fül a „ezt még el kell olvasnom valamikor” kategóriából. A vállalkozói agyi túlterhelés mintapéldája: a megoldás a second brain módszer.

Aznap kaptam egy üzenetet egy ügyfelemtől: „Emlékszel arra a zseniális ötletre, amit tavaly mondtál a webináriumon? Valami az AI workflowkról…” Ebben a pillanatban beállt a sötétség. Fogalmam sem volt, hogy miről beszél. Egyik évben majdnem száz élő eseményem volt, fogalmam sincs melyikre gondolt.

És akkor leesett, hogy megint ez van. De ott lesz az a második agyamban, nem kell emlékeznem rá. Az elmúlt 20 évben annyit tanultam, tapasztaltam, fejlesztettem, hogy a saját agyam nem bírja már feldolgozni. Ötletek jönnek, projektek nyílnak, jegyzeteket írok random helyekre, aztán… eltűnnek a digitális sötétségben, nem emlékszem rájuk. Pár hónap múlva csodálkozom rá, hogy milyen jó anyagok vannak itt félbehagyva. A multitasking vállalkozó családanyaként az alapállapotom, anélkül nem lenne az egész, így más megoldást – ez a second brain, azaz a második agyam.

Amikor először elkezdtem utána olvasni ennek, kiderült valami megnyugtató: ez nem velem van baj, ez a 21. század realitása. És ha még hozzáadjuk, hogy 40 felett járok, na akkor a hormonális változások miatt a brain fog amúgy is beköszönt, függetlenül attól, hogy vállalkozó vagyok-e vagy sem.

Ameddig még szénhidrátban gondolkodtam – keksz, gyümölcs, kenyér –, délutánra mindig ott volt az a bizonyos agyi köd. A vércukorszint hullámvasútja pontosan akkor ütött be, amikor a legtöbb kreativitásra lett volna szükségem. Pár éve IR-esként ketogén életmódra váltottam, és ez nem divatból van – az agyam ketonokból egyszerűen jobban teljesít. Stabilabb az energiaszintem, tisztább a gondolkodásom, nincs délutáni „szénhidrát hinta”. De még a legjobb táplálkozással is van egy limit – ha túlterheled az agyad információval, akkor is lerobban. 

Amikor az agyad már nem bírja – és ez teljesen normális

Egy időben szinte minden éjszaka négy óra körül arra ébredtem, hogy eszembe jutott: elfelejtettem válaszolni annak a ügyfélnek. Aztán jött a következő: kifelejtettem valamit egy anyagból. Aztán még egy: beidőzítettem-e a posztokat a kampányhoz? Felültem az ágyban, notebook elő, fél órát írogattam, hogy ne felejtsem el. Reggel megnéztem: összevissza minden, amiből alig értettem valamit.

Ez volt az a pont, amikor elkezdtem utána járni, mi történik az aggyal, amikor 40+ éves kreatív vállalkozó vagy, aki webdesigntól az oktatáson át digitális termékek építéséig mindennel foglalkozik – és közben próbálod fejben tartani, hogy melyik gyereknek mikor van valami eseménye, kinek kell bevinni valamit holnapra, mikor van az iskolai ünnepség, arról se feledkezzek meg, hogy a barátjának jövő héten születésnapja van, és ja, fogkrém is kell, mert tegnap fogytak ki belőle.

George Miller pszichológus már 1956-ban bebizonyította, hogy az agyunk working memory-ja, vagyis a munkamemóriánk, maximum hét plusz-mínusz kettő dolgot tud egyszerre aktívan kezelni. Ez az a rész az agyunkban, ami a prefrontális kéregben található, és felelős azért, hogy épp mivel foglalkozunk, mit tartunk aktív figyelemben. Az evolúció csodálatos dolgokat vitt végbe velünk, de a 21. századi információs cunami kezelésére biztos nem készített fel. Arra terveződött az agyunk, hogy a szavannán meglásd a ragadozót, megjegyezd hol van a vízforrás, és emlékezz arra, melyik bokor gyümölcse mérgező. Nem arra, hogy egyszerre három vállalkozást futtass, miközben naponta 50 új AI tool hírt olvasol.

És akkor jön még a 40+ faktor. Körülbelül 35-40 év között a nőknél (de férfiaknál is) elkezdődnek azok a hormonális változások, amik hatással vannak a kognitív funkciókra. Az ösztrogén szint ingadozása, később csökkenése közvetlenül befolyásolja a hippocampust, ami az agynak az a része, ahol a memóriaképzés történik. Ezért van az, hogy amit régebben egy pillanat alatt megjegyeztél, most háromszor is el kell olvasnod. Nem hülyültél meg – csak az agyad más működési módba kapcsolt.

Amikor elkezdtem erről olvasni, találkoztam azzal a kutatással is, hogy a vércukorszint ingadozása – amit a modern, magas szénhidráttartalmú étrend okoz – drámaian rontja a kognitív teljesítményt. Az agy imádja a stabilitást, a kiszámítható energiaforrást. Nálam ez konkrétan mérhető volt: szénhidrátos reggelivel 11-re már nehezen tudtam koncentrálni. Ketogén reggelivel – tojás, avokádó, zöldség – egész délutánig éles marad a gondolkodásom és az összes modern élet okozta betegségem is kézbentarthatóbb.

A nyitott lookok fertője – amikor minden befejezetlen

Gondolj bele: egy átlagos napomon mennyi minden fut párhuzamosan a fejemben? Most épp a Privielle és Privadora luxus utazási márkák építésén dolgozom, közben indítom a susanatoth.com személyes márkát, tervezek egy új AI terméket, van három folyamatban lévő mentorálás, két egyetemen tanulok és persze az operatív dolgok – social media, pénzügyek, networking.

De ez még csak a munka réteg. Aztán ott van a hétköznapi élet: három gyerek, akiknek külön-külön megvannak a saját dolgaik, de ha elfelejted, katasztrófa dolgok: kutyakaját venni, orvosi időpont foglalás.

És ott vannak a kreatív ötletek, amik random időpontokban jönnek, általában zuhany alatt, futás közben, vagy amikor épp a kávézóban ülök. Plusz tanulnom kell folyamatosan – új AI toolok, trendek, amiket követnem kell, hogy releváns maradjak. És akkor még nem beszéltünk a barátokról, családról, az egészségemről, amiről szintén gondoskodnom kell.

Ez közel sem hét dolog. Ez valahol negyven-ötven között van bármely adott héten.

Bluma Zeigarnik orosz pszichológus az 1920-as években egy étteremben figyelt meg valamit érdekes dolgot. Észrevette, hogy a pincérek pontosan emlékeztek minden befejezetlen rendelésre – ki mit rendelt, melyik asztal mit várt még –, de amint kifizetett az asztal és a vendégek elmentek, azonnal elfelejtették az egész rendelést. A kutatása kimutatta, hogy a befejezetlen feladatok kétszer annyi mentális erőforrást zabálnak, mint a befejezettek. Az agyunk folyamatosan „háttérben fut” minden befejezetlen dologgal, mint amikor a számítógépeden millió program nyitva van egyszerre, és egyre lassabb lesz minden.

Ez az, amiért éjszaka felriadva hirtelen eszedbe jut, hogy „jaj, el kellett volna küldeni azt az ajánlatot”, vagy amiért nem tudsz kikapcsolni szabadságon sem. Folyamatosan az jár a fejedben, hogy „valamit biztosan elfelejtek”. Minden nyitott projekt, minden félbehagyott ötlet, minden „ezt majd megcsinálom valamikor” feladat mentális RAM-ot zabál. És a RAM véges – és 40 felett még végesebb, mert az agyi kapacitás is változik.

Amikor 15 évig tanítottam a Pixelgyárban, rengeteg kreatív vállalkozót láttam kiégni. Nem azért, mert nem dolgoztak eleget. Sőt, általában túl sokat dolgoztak. Hanem azért, mert az agyuk tele volt befejezetlen loopokkal, és nem volt rendszerük ezek kezelésére. Látták, hogy minden csúszik, minden fél kész, és a folyamatos „befejezetlen” érzés egy idő után kiégéshez vezetett.

Amikor rájöttem: az agyam nem szerver, hanem processzor

2019-ben találkoztam először Tiago Forte munkájával a Building a Second Brain módszertanról. Akkor még szkeptikus voltam. „Újabb produktivitási hype” – gondoltam magamban, miközben tovább görgettem a feedemben. Már akkor is tucatnyi produktivitási rendszert kipróbáltam, egyik sem maradt meg hosszú távon – egyiket sem háztartási munkákkal zsonglőrködés két vállalkozással kontra nagycsaládos üzemmódhoz tervezték valahogy…

De ahogy egyre mélyebbre mentem az AI világába, és egyre több tudást kellett feldolgoznom – mert 2022-től gyakorlatilag minden hónapban új AI tool jelent meg, amiről tudnom kellett –, rájöttem: ha nincs külső rendszerem, ami tárolja a tudásomat, akkor elveszek benne. És nem az a kérdés, hogy „hogy így lesz”, hanem hogy “mikor?”

A second brain koncepció lényege egyszerű, de forradalmi. Az agyad nem tárolásra, hanem gondolkodásra való. David Allen, a Getting Things Done alapítója kutatásokat végzett arról, hogy mi történik, amikor minden infó, ötlet és feladat kikerül a fejedből egy megbízható külső rendszerbe. Az eredmények meglepőek voltak: a résztvevők kreatív teljesítménye 40%-kal nőtt, a stressz szintjük pedig 60%-kal csökkent. Sokan arról számoltak be, hogy az alvásminőségük is jelentősen javult. 

Miért? Mert a prefrontális kéreged – ami a komplex gondolkodásért, stratégiáért, kreativitásért felelős – felszabadul. Nem kell pánik üzemmódban folyamatosan emlékeztetnie magát mindenre, ami fontos. Nem kell azt az energiát arra pazarolnia, hogy „ne felejtsem el, ne felejtsem el, ne felejtsem el”. Ehelyett azzal foglalkozhat, amire ténylegesen való: kapcsolatok teremtése, mintázatok felismerése, stratégiai gondolkodás, kreatív megoldások előállítása.

Hogyan építettem fel a saját külső agyamat?

Nem fogok hazudni: ez nálam is evolúció volt. Kipróbáltam az Evernote-ot 2012-ben, amikor mindenki arról beszélt. Aztán jött a Google Drive, mert „úgyis mindent ott tartok”. Volt egy időszak, amikor az Apple Notes-ban éltem, mert „milyen egyszerű”. Flörtöltem az Obsidiannal is, amikor megismerkedtem a Zettelkasten módszerrel. Végül a Notion mellett kötöttem ki, de ez is majd két éves kísérletezés eredménye volt.

De a tool nem a lényeg. A rendszer a lényeg. És az a szemléletváltás, hogy egyáltalán szükségem van külső rendszerre.

A fordulópont az volt, amikor egy nap belenéztem a különböző platformjaimon szétszórt jegyzeteimbe. Volt valami a Google Docsban, valami az Apple Notes-ban, emailben elküldtem magamnak három ötletet, a telefonomon hangüzenet formájában beszéltem be valami fontosat, és a Notion-ban is volt valami, de már nem tudtam, melyik oldalon. Ez nem rendszer volt. Ez káosz volt.

És akkor elkezdtem az egyszerűség felé haladni. Minden bekerül egy helyre. Nálam ez a Notion lett, de tényleg, használhatod az Obsidiant, a Google Keep-et, akár papír notebookot is. A platform lényegtelen. Az a fontos, hogy amikor egy ötlet jön – és az ötletek a legrosszabbkor jönnek, amikor épp nem tudsz vele foglalkozni –, legyen egy megbízható hely, ahova pillanatok alatt rögzítheted.

A kulcs, hogy ne gondolkodj rajta, csak rögzítsd. A kategorizálás, rendezés, feldolgozás majd később jön. Most csak arról van szó, hogy kikerüljön a fejedből.

A minimum szervezés filozófiája – azaz minnél kevesebb tökölés a részletekkel

Tiago Forte P.A.R.A. rendszere azért zseniális, mert nem túlkomplexeli a dolgokat. Rengeteg produktivitási rendszer abba bukik bele, hogy túl sok kategóriát, címkét, mappát kell fenntartani. Egy idő után több időt töltesz a rendszer karbantartásával, mint a tényleges munkával.

Nálam itt buknak meg a matricás füzetekbe tervezett social media posztok, vattafák? Ehhez nekem túl értékes az időm.

A P.A.R.A. négy egyszerű doboz, amibe minden belekerülhet. A Projects, vagyis Projektek azok a dolgok, amiken aktívan dolgozol, és legfeljebb 90 napig tartanak. Mindent csak 90 napra tervezek, addig látok, abban ha jön egy crach még mindig át tudok szervezni. Főleg ebben a változó környezetben 3 hónap alatt sok minden történhet.

Az Areas, azaz Területek, a folyamatos felelősségeid. Ezek soha nem „fejeződnek be”, hanem állandó részei az életednek. Nálam ilyen a marketing & social media, az egészség, táplálkozás, a pénzügyek, és a tanulás & AI. Ezek nem projektek – ezek életterületek, amikkel folyamatosan foglalkoznom kell.

A Resources, vagyis Tudásbázis, az ahol minden olyan információt tárolok, ami érdekel, amit tanulok, vagy amiről többet szeretnék tudni. Van itt AI Tools Library, ahol minden eszközt összegyűjtök amivel találkozom. Van neuroscience, pszichológia, digitális üzleti modellekről anyagok, és egy UX & Design archívum is, ahol a régi webdesigner múltam legfontosabb anyagait tartom.

És végül az Archive, ahova minden kerül, ami már nem aktív, de lehet később még kelleni fog. Befejezett projektek, lezárt vállalkozások (mint a Pixelgyár vagy a Freebirds), régi anyagok, amiket nem akarok törölni, csak már nem aktuálisak.

Ennyi. Négy doboz. Minden, ami bekerül a rendszerembe, valamelyikbe kerül. És az a szép, hogy ezek nem merevek – egy Resource bármikor válhat Projectté, egy Area bármikor mehet Archívba.

A heti reset rituálé – amikor bezárom a nyitott loopokat

Minden vasárnap délelőtt van egy szent 30 percem. Ezekben a 30 percben végigmegyek mindenen, ami a héten bekerült a rendszerembe, nyugtázom, hogy milyen dolgokkal foglalkoztam. Megnézem, mi fejeződött be a héten, és ezeket átmozgatom az Archive-ba. Ez a pillanat amikor tudatosul bennem: „Ó, tényleg megcsináltam azt a terméket is! Kész van!” És ekkor történik valami csodálatos: dopamin szabadul fel – az az „igen, megcsináltam!” jutalom neurotranszmitter –, a cortisol szintem (stresszhormon) pedig csökken. Az agyi open loop bezárul. 

Aztán előre nézek. Nem azon kattogok mi nem készült el. Mi a jövő heti három fő prioritás? Mi az, ami tényleg fontos, és mi az, ami csak sürgősnek tűnik? Ez a 3 cél, ami mellé beférnek a magán célok is és nem terhelem túl magam.

Ez a rituálé varázslatosan csökkenti a mentális terhelést. Az agyam tudja: minden le van mentve, minden a helyén van, semmi sem vész el. 

Amikor az AI szuperképességgé teszi a second brain-t

És most jön az igazi csavar, ami miatt 2025-ben ez már nem csak „nice to have”, hanem alapvető túlélési stratégia. Az AI eszközök a second brain rendszert szupererővé teszik.

Amikor összejön húsz-harminc random ötlet egy projekthez – mert nálam ez így működik, egy hét alatt annyi minden jut eszembe –, bedobom az erre a célra összerakott ChatGPT asszisztensembe. Itt rögtön ki lehet szelektálni azt, ami csak aznap volt jó ötlet? Mi a három legígéretesebb irány ebből? Mi az, ami tökéletesen illeszkedik a tudásomhoz, ismereteimhez? 

De a szent grál az, amikor feltöltöd a saját jegyzeteidet egy a custom GPT-be, és kérdezheted tőle a saját múltbeli tudásodat. „Milyen AI workflowt ajánlottam tavaly a webináriumon?” És megkapom a választ, ami ott volt valamelyik dián, csak nem emlékeztem már rá.

Miért működik ez – és miért fog nálad is?

Mert az emberi agy nem hard drive. Nem arra való, hogy pusztán csak információt tárolj benne, mint egy USB sticken. Így is eltárolunk mindent – az még egy külön technika ezeket elő is hívni. Az agy egy processzor, egy csodálatos, mintázatokból dolgozó gép, ami kapcsolatokat teremt, új ötleteket hoz létre, stratégiát épít.

Amikor felszabadítod a mentális RAM-ot azzal, hogy nem kell emlékezned mindenre, hanem csak tudnod kell, hol találod meg, akkor csodálatos dolgok történnek. A 20+ év alatt amit webdesignerként, oktatóként, vállalkozói mentorként dolgoztam, és most AI trénerként élek, a legnagyobb felismerésem ez volt: nem az a sikeres vállalkozó, aki mindent megjegyez, hanem aki mindent megtalál, amikor kell.

És különösen igaz ez 40 felett, amikor az agy amúgy is más működési módba kapcsol. Nem harcolhatsz ellene – de dolgozhatnál vele úgy, hogy megérted a korlátait, és építesz egy külső rendszert, ami kiegészíti. Ettől még vissza kell mennem az emeletre a szemüvegemért, amiért indultam… 

Amikor a tudásátadást is az agyműködéshez igazítom

És itt jön a plot twist: amikor mindez leesett nekem – a working memory korlátai, a Zeigarnik effect, az agyi túlterhelés valósága –, rájöttem, hogy nemcsak a saját rendszeremet kell átgondolnom, hanem azt is, ahogy tanítok.

15 évig tartottam hosszú kurzusokat a Pixelgyárban. Heti több órás online alkalmak, hónapokig tartó programok, rengeteg anyag. És láttam, hogy a legjobb szándékú tanítványaim is küszködtek. Nem azért, mert nem voltak elég okosak vagy motiváltak. Hanem azért, mert túl sok infót kaptak egyszerre, és az agyuk egyszerűen nem bírta feldolgozni. Túl nagy volt a steak – mi így fogalmaztuk ezt meg sokszor.

Ha az én agyam maximum 7±2 dolgot bír egyszerre, akkor a tanítványaimé is. Ha a befejezetlen feladatok kétszer annyi mentális terhelést okoznak, akkor az a 12 hónapos kurzus, amit „majd egyszer befejezek” – öröm helyett stressz. Ha már délutánra elfáradok, akkor este 8-kor kezdődő webináriumon hogy a fenéből dolgozzak fel új információt?

Nem bírom. És ők sem bírják. És ez nem gyengeség – ez biológia.

Ezért kezdtem el gondolkodni rövid, könnyen feldolgozható, azonnal alkalmazható formátumokban. Olyasmiben, ami sikerélményt ad, nem túlterhelést. Ami haladás érzését biztosítja, nem azt, hogy „megint nem fejeztem be”.

Így született meg a Monday Drops – rövid, nano tudásanyagok, amiket hétfő reggel kapsz, 10-15 perc alatt feldolgozol, és azonnal be tudod építeni a hétbe. Egy AI workflow. Egy prompt stratégia. Egy eszköz, amivel máris hatékonyabb vagy.

És a Next Friday Focus – mikro tudásanyagok, amik egy jó hétzárásra készítenek fel. Nem egy hónapos kurzus, amit „majd elkezdek”. Hanem egy konkrét téma, egy konkrét megoldás, amit péntektől péntekig végigviszel. A következő héten már használod. Újabb befejezett loop. Újabb győzelem.

Nem azért, mert én vagyok olyan zseniális. Hanem azért, mert az agyunk így működik.

Amikor George Miller 1956-ban leírta a 7±2 korlátot, akkor nem csak a munkamemóriáról beszélt. Arról is beszélt, hogy hogyan tudjuk a tudást úgy csomagolni, hogy az agy fel tudja dolgozni. Chunking – kis, értelmes egységekbe rendezés. Pontosan ez a Monday Drops és a Next Friday Focus lényege. Ezért kezdtem el az idegtudományt tanulni, mert zseniális szerkezet van a fejünkben, ha megtanuljuk jól használni. Pont, mint az AI-t.

És amikor Bluma Zeigarnik 1927-ben kimutatta, hogy a befejezetlen feladatok zaklatnak minket, akkor arról is beszélt, hogy a befejezett feladatok felszabadítanak. Ezért tervezem úgy a tartalmaimat, hogy gyorsan, hatékonyan be tudd fejezni. Mert a cél nem az, hogy örökké tanuljál – hanem hogy csináld, és menj tovább!