4 perc olvasás

Hogyan használd a mesterséges intelligencia eszközöket?

Október vége van, ami azt jelenti, hogy az első hónapról tudok beszámolni, egyetlen hónap alatt nagyon sok tartalom született a susanatoth.com felületein. Szeretném ezentúl is fenntartani az átláthatóságát a folyamatnak, azért hogy lásd, hogy egyetlen döntés: mégpedig az, hogy csinálom, minden nap rendületlenül – ide vezet! Az ide… még nem tudjuk hová, de annyi biztos, hogy megint egy utat, egy ösvényt vágok nektek az információhalmazban – ez semmit nem változott.

Nem arra akarlak megtanítani, hogy kattints erre meg erre a menüpontra, mert a menüpontok változóbbak, mint valaha. Arra szeretnélek rávezetni, hogy merjetek próbálkozni – ezeket az eszközöket már végképp nem lehet “elrontani” és ha nem azt adja ki, amit akartál… akkor mi is van? Pont semmi. Egy tanulási folyamatban vagy, ez öntanulás – mert én használom valahogy és ezeket mutatom meg a videókban, élő eseményeken – de ez az egész pont azért csodálatos, mert neked, saját magadra kell szabnod, hogy úgy működjenek, ahogy Te, a Te kiegészítésedként és nem helyetted!

Minden eszközek, applikációnak van súgója

Mindig is volt megjegyzem, minden programnak van – ahol a legtöbb használati kérdésre ott a válasz – ha Perplexity Comet vagy Chat GPT Atlas böngészőt használsz, még a Ctrl+F-et is megspórolod, ha megkérdezed, hogy hol találod a választ az oldalon:

Anthropic Learn / Academy – hivatalos Claude tananyagok, AI-fluencia, API, MCP, Claude Code. Jó belépő és haladóknak is.

OpenAI Help Center – ChatGPT, Atlas, Enterprise, API, adatkezelés, SSO/SCIM stb. Gyakorlatilag a “hogyan ne gyújtsd fel a rendszert” kézikönyv.

Workspace AI resources (Gemini for Workspace) – hivatalos prompt-útmutatók, esettanulmányok, gyors tippek a Gmail/Docs/Sheets/Slides/Meet vonalon.

Adobe Firefly Help – generatív kép/videó, Generative Fill/Expand lépésről lépésre, vállalati funkciók.

Microsoft Copilot (általános súgó) – Copilot bevezető, régiók/nyelvek, gyors indulás.

Midjourney Docs – hivatalos dokumentáció, kezdőtől haladóig, számlázás és best practice.

Notion AI Help – írás/összegzés/keresés a Notionben, AI-funkciók áttekintése.

Figma AI Help Center – Figma/ FigJam/Slides AI eszközök, hozzáférés, admin beállítások, funkciólisták.

És persze ha magát az eszközt kérdezed sem egy rossz megoldás, bár általában saját magukról, az aktuális verziószámukban futó funkciójuknak nincsenek tudatában, kicsit pont úgy, mint ahogy mi sem tudatosítjuk, hogy amúgy mire vagyunk programozva. 

Ha szeretnél valamire választ, kérdezd meg az egyiket. Majd a másikat és akár a harmadikat is és a válaszd ne fogadd el fenntartások nélkül – a mesterséges intelligencia ne csendesítse el a figyelmed, a kétkedésed akár egy-egy információ kapcsán, hanem kezeld úgy, mint egy a kezed alá dolgozó kis kezdő asszisztenst. Akinek van kamasz gyereke, most az egyszer előny – mert pont ugyanazt kell vele végigzongorázni, hogy biztos úgy van?

Nem tanítani akarok nektek valamit, hanem rávezetni arra, hogy ezt nem megtanulni kell, hanem felfedezni, hogy lesz vele több időnk, hogy vihetsz Te is egy új irányt a saját vállalkozásodba, hogy tudjuk megtartani a kreativitásunk és felülemelkedni a technológián azzal, hogy együtt készítünk vele valamit és nem csak be Ctrl+V-zük azt, amit kiad!

A kreativitás új ritmusa: mit kezdesz azzal, hogy már megvalósítható?

Az AI nem a kreativitás ellensége. Csak próbára teszi. Mert most már nem az a kérdés, hogy tudsz-e valamit megcsinálni, hanem hogy mit kezdesz azzal, ha bármit meg tudsz? Ez az a pont, ahol az emberi oldal újra értelmet kap. A döntés, az ízlés, a szándék, a fókusz – ezek azok, amiket a mesterséges intelligencia sosem fog helyetted elvégezni.

Sokakban ott a nyomás, hogy „lemaradásmentesen követni kell” az AI-fejlődést. Hogy minden nap kijön valami új, és ha nem tesztelted le azonnal, máris elavult vagy. Ez a gondolkodás zsákutca. Nem az nyer, aki minden eszközt ismer, hanem aki tudja, mikor kell letenni az egeret.

Ha folyamatosan frissítesz, de nem alkotsz, az is csak zaj. A cél az, hogy az AI ne elnyomja a kreatív énedet, hanem felszabadítsa. Ezért az elmúlt hónapban, miközben új útmutatókat és élő eseményeket készítettem, mindig visszatértem ugyanahhoz a kérdéshez: „Mi marad meg belőle, ha kiveszem az AI-t?”
Ha a válasz: az ember, az ötlet, az érzelem – akkor jó úton vagyok.

Az alkotás új definíciója

A jövő kreatívjai nem programozók, hanem irányítók. Nem azok, akik betanulják a menüpontokat, hanem akik mernek felfedezni.

Nem akarom megtanítani, hogy „mit kell csinálni”. Azt akarom megmutatni, hogy hogyan találod meg a saját rendszeredet. Hogyan alakítod ki a saját AI-folyamataidat, a saját vizuális nyelvedet, a saját gondolkodási ritmusodat. Mert ez az új kreatív szabadság: hogy nem az eszköz határoz meg téged, hanem te az eszközt. És hogy az AI korszakában is ember maradhatsz – kíváncsi, gondolkodó, kétkedő, játszani tudó ember.

És ez az egész erről szól: nem a technológiától leszünk jobbak, hanem attól, ahogyan élünk vele.

Susana Tóth

20+ éve építek digitális vállalkozásokat. 500+ vállalkozót mentoroltam. Az AI eszközöket nem csak tanítom – használom. Minden nap. És te is tudod. Csak el kell kezdened.