12 perc olvasás

Újév kezdés: Ketogén étrend generátor Saas, n8n workflow alapon 1. rész

Vannak projekt ötletek, amik hónapokig vagy évekig várják a sorukat, igaz? Hogy majd egyszer, ha… ide mindenki behelyettesíti azt, amit éppen kifogásként használ – aztán vagy lesz belőlük valami, vagy általában inkább nem. Hiszen annyi más ötletet lehet még tenni erre a polcra, igaz? Az én polcomon egy olyan ketogén étrend generátor várta a sorát, amihez amúgy már elég sok mindent kidolgoztam pl. novemberben Claude segítségével megírtam egy komplett vásárlói utat és még a monetizációját is kidolgoztam, azaz felvázoltam, hogy minden módon lehet skálázni, hogy bevételt termeljen. 

A Claude Code segítségével pedig elkészült egy viszonylag részletes UI terv is, kívül-belül, mert egy ilyen jellegű weboldalhoz egy belső felületet is illik megtervezni, hogy belépés után mivel fog találkozni a kedves user. Funkcionálisan olyan 80% körülinek tekintettem, nyilván a designt a végletekig lehet csiszolgatni, így is jobban nézett ki, mint az átlag.

Ketogén étrend generátor fejlesztési timeline - 5 nap, 2 működő workflow

Aztán pont ezzel a lendülettel hagytam is abba a további munkát az év hátralévő részében.

Megfordított tervezés: először működjön

December utolsó napjaiban viszont már tudtam, hogy vissza fogok állni az étrendemre. Ennek az egésznek két apropója van, ami három:

  1. hét éve ezzel a módszerrel raktam rendbe az egészségem, több, mint 40 kg-tól szabadultam meg, amit a homeoffice + gyerekszülés kombó = mozgásszegény életmód, rengeteg éjszakázás, étellel önjutalmazás, vállalkozási stressz, IR, pajzsmirigy alulműködés stb. képlettel írtam mindig le. De a fájó igazság az, hogy mozogni kell és nem kell annyit zabálni. Tudom-tudom hormonok – a perimenopauza berúgta az ajtót, szóval ne beszélj nekem hormonokról! A nyaraláskor elengedtem, szeptemberben nem találtam vissza és decemberre már tapasztaltam az összes rohadt tünetet. A ketogén étrend azért jó, mert nem kell hozzá semmilyen termék. Nem kellene különleges dolgok, csak valódi étel a megfelelő arányban és a ketózis elvégzi a dolgát – gyulladáscsökkentő hatását az USA-ban és Nyugat-Európában már probléma nélkül alkalmazzák – nekem az itteni spanyol belgyógyászom is ezen él, katonai orvos is.
  2. már novemberben lemodelleztem a Claude-al a vásárlói utat, azaz, hogy oké, hogy étrendet kap a látogató, de milyen lépéseken megy végig ehhez és miben különbözik az ingyenes változat és a fizetős. Mert a legtöbb Saas ötlet csak egy ötlet, hogy csinálja ezt vagy csinálja azt, de nincs feltérképezve a monetizáció, azaz hogy hosszú távon milyen lehetőségek vannak benne. Akkor még nem tudtam, hogy a beljesét mivel fogom megoldani (btw. még most sem tudom, mert több lehetőség van) – illetve ez a kalkuláció nem számol a részletes bekerülési költségekkel. Mert az AI nagyon nincs ingyen, ha erőforrásigényes architektúrát tervezel, márpedig egy realtime AI generált, személyre szabott folyamat az, akkor vastagon pörög az API token.
  3. mindenképpen egyedül akartam összerakni, amennyire csak lehet – mivel ez elég összetett folyamat, nem egy Gmailből kell kiénekelni a leveleket, hanem megfelelő adatbázist létrehozni, konfigolni az AI agentet és aztán olyan kimenetet és akkor kapni, amikor szeretném, ezért számomra ez nem csak kihívás, hanem motiváció is. Jelenleg semennyire sem érdekel, hogy fog kinézni a frontend – egyszerűen ahhoz nincs türelmem, hogy WP sablonokat faragjak. Úgyhogy egy működő demót akartam első körben.

A célom az volt, hogy demo szinten pár nap alatt működésbe hozzam a ketogén étrend generátorom, méghozzá a meghatározott, számomra fontos szempontok alapján, tesztelni tudjam néhány felhasználóval, feliratkozással. Részletkérdés milyen színű – itt nyilván magasabb eleve az elvárásom, úgyhogy a munkafájl is jobb lesz, mint a piacon lévő megoldások jelentős százaléka.

Január 1. – első nap. Nullából valami az egy lépés.

Igen, nem volt jobb dolgom az újév napján és tulajdonképp most sincs, mert amíg itt dokumentálom ezt a pár napot is ömlik az eső, ami tökéletes ehhez a munkához. Mivel egész decemberben több száz(sic! ezer) gramm szénhidráton voltam, így mondjuk úgy, hogy az első napokban erős feltöltésből dolgozom. A szénhidráttal működő agyam teljesen más, mint a zsírból dolgozó – ami zseniális egyszerűen, csak ne lenne a cc. két hetes átállás a szervezet számára.

Hogyan építsek ketogén étrend generátort no-code alapon? n8n workflow, Claude API, WordPress integráció. Valós költségek és tanulságok 5 nap alatt.

Fő eredmény: Személyre szabott heti étkezési terv generátor

  • n8n workflow létrehozása Claude API-val
  • Mifflin-St Jeor formula implementálás (BMR számítás)
  • Aktivitási szint és célok figyelembevétele
  • Google Sheets integráció (felhasználói adatokat itt tárolom a demoban)
  • Gmail automatikus küldés (heti meal plan)
  • Bevásárlólista generálás
  • Mozgás ajánlások

Technikai kihívás: Split in Batches node hibás működése több felhasználónál
Megoldás: batchSize=1, reset=false, helyes output kapcsolatok

Elmondhatom, hogy az év első napjának végére volt egy valami, ami küldött valamit. 

Semmi több, de itt már egyrészt megvan a logikája, nem hiába tettem 18 órát az elsőbe. Másrészt pedig már észreveszem, ha a Claude hibázik és nagyon sokszor hibázik pl. egyszerűen azért nem fut le a workflow, mert rossz az adatbekérés sorrendje.

Január 2. – az első tesztek jók, de kell még felhasználó

Nyilván beírtam a 4 különböző emailcímem a táblázatba, de szerettem volna “valódi” látogatókkal tesztelni, hogy nem oszlopokba írok be, hanem egy olyan űrlapot töltök ki, ami már majdnem olyan, mint amilyet a látogatók fognak kitölteni. Ehhez az oszlopok adatai és az általam fontosnak gondolt preferenciák alapján a Claude készített egy egyszerű, de működő űrlapot, amit kiraktam a webre és kommunikált a szerencsétlen kis táblázatommal.

5 nap alatt építettem ketogén étrend generátor demót n8n-nel. 5 nap, 2 workflow, automatizált tartalom. A teljes folyamat, hibákkal és költségekkel.

Fő eredmény: Regisztrációs form és piackutatás

  • Mediterrán témájú HTML signup form
  • Netlify deployment – még nem raktam saját szerverre, tesztelni jó
  • Webhook integráció n8n-nel
  • Üzleti modell kutatás AI meal planning szolgáltatásokhoz
  • Versenytárs analízis 

Itt nekivágtam újra egy mélyebb kutatásnak, egyszerre dolgozott a Chat GPT, Claude és Gemini. Mert azt látom a fejlesztői csoportokban, Redditekben, hogy nagyon sok Saas ötletbe tesznek időt és némelyik tényleg tök jó, csak a lényegi kutatás marad el, hogy amúgy milyen piaci rést tölt ki, milyen versenytársak között, azoknak milyen üzleti modellje van. Inkább Józsi kérdi Bélát, hogy szerinted ez menni fog? 

Fogtam a kapott találatokat, nyitottam egy új SemRush fiókot és egy hétig figyelemmel kísérem, hogy melyiknek milyen forgalma van, milyen tartalmakra, keresem a rést a piacon.

Ketogén étrend generátor szolgáltatások versenytárs elemzése - SEMrush adatok

Elkészült egy becslés is, amely az év végére havonta 1000 stabil előfizetéssel számol, nagyon lassú építkezés esetén, illetve az skálázva kiszámoltattam a Claude-al, hogy mennyi a rezsi, mert most “játszani” is. 

Mennyibe kerül ez a kis cuki vibekódolás meg az n8n workflow építés eddig?

Hozzávetőleges árakat írok, mert több előfizetésem úgy van, hogy nem emiatt fizetem, de mondjuk emiatt bővítettem:

n8n20-50 EUR /hó (itt bővítettem az n8n AI, meg a history miatt)
Claude 90 EUR /hó (visszaváltottam kisebbre, de már tegnap elfogyott, szóval esélytelen)
Claude API – 25 EUR (használat szerint)
Chat GPT – ezt most lemondtam, hatékonyabb a Claude mindenben
Open AI API – 25 EUR  (használat szerint)
Google API – 10 EUR  (használat szerint)
Lovable25 EUR – ez totál felesleges nekem, de aki nem designer számolhat vele

+domain, tárhely – ez van, de nyilván valamikor pénzbe került. Kb. egy éve Hostingerre váltottam, csak szuperlatívuszokban tudok egyelőre beszélni a sok borzalmas magyar tárhely élmény után.

De ez befektetés, mert bízom abban, amit csinálok, de ingyen Chat GPT-vel, meg próbaverziókkal nem fog haladni semmit. Ez most kb. 200 EUR/hó, ami töredéke egy fejlesztési költségnek, de sávosan emelkedik majd, ahogy nő a projekt, azaz a lelkesedésemen túl ki kell termelnie legalább a működési költségeit pár hónapon belül. Ezzel azért jó ha tisztában van bárki is, mielőtt nagy applikáció tervezésbe kezd – a határ a csillagos ég, mert pl. egy applikációt validáltatni kell, hogy bárhová felkerülhessen és nagyon vastag díja van a store-ok használatának már developerként is, nem beszélve a jutalékokról. Majd az anyagiakat levezetem, ha “kész” – de az is fontos, hogy én nem ezen az egy projekten dolgozom, hanem több másikon ill. az ügyfeleimén is, ezért a programok díja jobban eloszlik. 

Ebben még olyan “luxuscikkek” nincsenek benne, mint egy SEMRush előfizetés, ami önmagában 200 dollár.

És ugye a beletett idővel is számolni kell, ami most az én tanácsadói vagy UX-es óradíjammal is vastag lenne, de most még a n8n workflowépítő digitális szakmunkás óradíjam számolom. Btw. nem óradíj – hanem projekt alapon dolgoztam világ életemben, és ha hiszek a projektben, mindig több munkát rakok bele.

Példa, hogy nem biztos, hogy megéri spórolni a modellen. Első körben magyarul dolgoztam, nyilván úgy könnyebb, de rájöttem, hogy két okból nem szabad: 1. a célcsoport fogalmait kell használni 2. a Claude Haiku nem tud jól magyarul, angol szórend, nyakatekert mondatok – erre a feladatra nem alkalmas, hiába olcsó.

Hibás szöveg, rossz Claude modell választás. A Claude Haiku olcsó, de ilyen összetett feladatokra magyarul nem alkalmas.

Január 3. – áll az oldal és benn van az indexben

Az űrlapot tartalmazó indexet fel akartam tenni a saját szerverre most már, de ha már ez megvan, akkor Claude-al legyártottam még néhány oldalnézetet, hogy meg lehessen belőle csinálni egy gyors WP sablont. Egy volt nekem most fontos, hogy még aznap bekerüljön az indexbe, ehhez pedig tartalom kell.
A végén bekötöttem a Google Analyticset, a Search Console-t, tettem be egy Hotjar kódot és megírtam 4 egyszerű, de fő kulcsszavas cikket. Nyilván nem a találati lista elején találtam magam másnap reggelre, de a Search Console-ban örömmel láttam, hogy indexelt állapotban vannak az oldalak.

Ketogén étrend generátor fejlesztési timeline - 5 nap, 2 működő workflow

Az újév harmadik napján ez nem is rossz eredmény – van egy demo workflow és egy lábán álló, indexelt weboldal.

Google Search Console - oldalak indexelt állapotban 24 órán belül

Nincs kidolgozva? Nem ott vannak még a dolgok, ahol majd lesznek? És? Haladjunk!

Január 4. – ideje kipróbálni a multiagenteket

Mivel az oldalt 90%-ban automatizáltan szeretném önjáróra tenni, ezért a célom a tartalom automatizálása is, ehhez pedig nem elég egy AI-agent, ugyanis nem csak kihányni akarom a webre a tartalmat, hanem szeretnék minőségi ellenőrző és SEO optimalizáló ügynököket is beilleszteni, hogy a tartalom olyan témájú, hangvételű legyen, amilyennek én szeretném, illetve milyen témákat kerüljön pl. ilyenek az ipari feldolgozású ún. keto termékek ajánlása. Szeretném, ha rendszeresen szondázná a friss kutatásokat is.

Fő eredmény: Tartalomautomatizálás tervezése

  • Multi-agent architektúra megértése
  • Felismerés, hogy ugyanez ez a felépítés a többi márkámban hogyan működhet

Itt egy tipp neked, ami nekem a tanulásban nagyon bevált – kiscreenshotolom valakinek a workflowját, ebben az esetben Divyanshi Sharma videót szeretem (mert nem egy Z generációs legyél holnapra AI CEO típusú tartalmat tol) – bár abban sem vagyok biztos, hogy nem AI avatarja Manthan Patelnek, mit lehet ma már tudni…

Multi-agent blog tartalomgenerátor workflow 5 node-dal - n8n automatizáció
Egy multi AI-agent n8n workflow, ahol az agent egyszerre több feladatot tud kezelni – kredit: Divyanshi Sharma

Viszont ez a két tartalom nekem nagyon sokat tanított már most, hogy jééé, az ott micsoda, hogy működik? Ilyenkor a Claude vagy tudja, vagy felhívom a figyelmét, hogy nézzen már utána az istenáldja meg!

Január 5. – van egy étrend workflow + egy blogposzt workflow

Ez volt a legkeményebb nap, de az annak is köszönhető, hogy még nem állt át az agyam, így elég sokszor futott hiába ez a második workflow. 

A két workflow nincs összeköttetésben, nem is kell – de a Claude projektként kezeli, így pontosan tudja – máramikor – hogy mi az, amit már megcsináltunk, így nem kell újra és újra elmondanom, hogy mit építünk, azért ez már nagy segítség. Amikor egy fontos javítás közepén fogy el a beszélgetésből a memória, ott azért szoktam szentségelni. Ilyenkor azzal kezdek, hogy az utolsó verziókat újra feltöltöm neki és megkérem nézze át alaposan az előző beszélgetések és friss szemmel a kódokat. De ugyanezt alkalmazom, ha valamiért nem talál ki a saját gondolatmenetéből már és 46x megkérdezi, hogy biztos jól írtam-e azt, hogy data. 

Ezt a too much felsorolást is ő írta, én csak beleírkálok, mert ilyen részletesen nem emlékeznék már rá, hogy mit is raktunk össze ez alatt az öt nap alatt.

Saját multi-agent blog tartalomgenerátor workflow n8n automatizáció

Fő eredmény: Működő automatizált blog tartalomgeneráló rendszer

Reggel: Kutatás és tervezés

  • 100+ forrás feldolgozása (tudományos, versenytárs, SEO)
  • Content gap analízis elkészítése
  • 60 kulcsszavas content calendar (Q1-Q4 2026) – ebből dolgozik, ellenőrzi miről írt már, ne legyen kinn ugyanarra a kulcsszóra ugyanolyan cikk
  • Pillar-cluster tartalom stratégia – azaz megírjuk a fő tartalmakat, amik nagyon fontosak az induláskor

Délután: Workflow építés

  • Multi-Agent Blog Generator v3 (volt itt már v1233 is, a kedvencem, amikor vegleges.jsont ír és utána még lesz vegleges8.json is.
  • 6 legfontosabb node:
    1. Topic Analyzer – Duplikáció ellenőrzés
    2. Research Agent – Statisztikák, szakértői vélemények
    3. Outline Agent – Cím, H2/H3 struktúra, FAQ
    4. Writing Agent – 1800-2500 szavas cikk HTML-ben
    5. Quality Checker – Brand compliance, SEO, minőség
    6. WordPress Publisher – Draft létrehozás – nem engedem ki, csak felülvizsgálat után

Este: Integráció és Finomhangolás

  • Google Sheets content calendar integráció
  • Schedule Trigger (x. napokon 8:00) + Manual Trigger
  • Status tracking (pending → done/skipped/failed)
  • WordPress REST API kapcsolat
  • Személyes hangvétel beállítása 
  • SEO optimalizálás (Rank Math kompatibilitás)
  • Képgenerálás tesztelés (DALL-E promptok)

Kopipészterek szevasztok! Hogyan gondolkodj, ha most kedvet kaptál egy saját projekt összerakásához?

Már tudok, hogy bármit csinálok, publikálok – valaki bekapcsolja fénymásolót és ez tök kellemetlen, mert nem igaz, hogy nincs saját ötleted hombre! Ezeknek a posztoknak részemről az a célja, hogy megmutassam, hogy tényleg egy csomó mindent meg lehet ezekekkel az automatizációs szoftverekkel oldani – no code vagy low code alapon – de nem mindenkinek és nem is biztos, hogy ezzel.

Mivel tudom, hogy most annak, aki itt tart az olvasásban, pörög az agya és jaj, akkor ő is csinál ILYEN étrendes cuccot. Csinálj! De mindenkinek jobb lenne, ha használnád a fejed és nem szolgaian másolnál, hanem megnéznéd, hogy húzhatod ezt magadra! Hol vagyok én ebben? Mit tudok hozzátenni?

Maradjunk az étrendnél: nekem ez belső késztetés és 7 év tapasztalat, azért tudok belerakni ennyi órát. Ha nem lesz ilyened, ha nincs egy belső képed, hogy mit akarsz ebből kihozni, hogy egy tényleg jó szolgáltatást csinálj, akkor hamar felfogod adni, amikor az AI megint bevisz a bokorba. Kell egy saját vízió ahhoz, hogy már 4 órája kapod a hibaüzeneteket és képes legyél az ötödik órát is belerakni!

Szóval étrend: vegán étrend, sportolói étrend, vegán sportolói étrend, nagycsaládos étrend folytassam? Lekutat, célpiacot megvizsgál, elgondolkodik, hogy mire nincs válasz jelenleg vagy ha van, az milyen és monetizáció van-e benne – mert tök jó, hogy csinálsz nagycsaládos étrendet, csak fog-e ezért valaki fizetni, a bekerülési költségek mellett mi hozható ki belőle stb.

Én így csinálom, de attól Te még pont úgy csinálod, ahogy Te akarod! Nem megvitatni akarom a módszereim, a céljaim vagy étrendem főleg és másokét sem akarom megszakérteni. Ez most még mindig egy tanulási folyamat, aminek én pontosan látom a végét, még ha homályos is, mert már csináltam, csak akkor más volt a tevékenység!

Néhány ötlet hasonló n8n workflow létrehozásához

Család & Háztartás

  • Nagycsaládos heti menü + bevásárlólista – büdzsé-tudatos okos háztartás
  • Gyerek uzsonna/ebéd tervező – allergiák, iskolai szabályok figyelembevételével
  • Háztartási rutin generátor – FlyLady-szerű, de személyre szabott

Tanulás & Fejlődés

  • Nyelvtanulási terv – napi 15-30 perc, szint + cél alapján
  • Vizsgafelkészülési ütemterv – érettségi, OKJ, egyetemi vizsgák
  • Olvasási kihívás – könyvajánló + ütemezés + összefoglalók

Kreatív

  • Írói prompt generátor – műfaj + karakter + konfliktus kombók
  • Podcast epizód tervező – téma + struktúra + kérdések vendégekhez
  • 30 napos kihívás generátor – bármilyen témában (rajz, fotó, fitness)

A hülyeségeket kiszedtem, de a lista a végtelenségig folytatható. Mindegyik személyre szabott, rendszeres kimenetet és ezzel sorvezetőt ad egy tevékenységhez, és a felhasználó időt spórol, motivációt kap stb.

Tervek januárra?

Hogy nincsenek tervek. Nem hajszolom bele magam ugyanabba a hibába, hogy márpedig ki kell mennie, mert nem kell. Örülök neki, ha élesíthető lesz, de egyelőre most jön az, amire nem gondoltam, ki kell buknia a hibáknak, tesztelni kell terhelést, hogy x. számú usernél mit bír el ilyan folyamat n8n hostingon és mikor kell már neki egy selfhosting, amire még nem vagyok felkészülve.

Az n8n-es tanulási folyamatom továbbra is itt dokumentálom, olvasd el az első hetek tapasztalatait – ha szeretnéd követni, iratkozz fel!

Susana Tóth

20+ éve építek digitális vállalkozásokat. 500+ vállalkozót mentoroltam. Az AI eszközöket nem csak tanítom – használom. Minden nap. És te is tudod. Csak el kell kezdened.